Kölyök tanfolyam

KÖLYÖK TANFOLYAM

Tudatos kölyöknevelés pozitívan az első perctől!

A 3 és 16 hetes kor az úgynevezett korai szocializációs időszak a kutyák életében. Amit ilyenkor megtapasztalnak, azt örökre megjegyzik. Ezért is nagyon fontos, hogy minél korábban és kellően tudatosan kezdjük el a nevelésüket.

A kölyköt 8 hetes korban lehet legkorábban hazahozni, ekkor azonban az oltások hiánya miatt még nem nagyon tudunk szabadon mozogni vele. A nevelés és szocializáció tekintetében azonban már ez az időszak is nagyon fontos. Ilyenkor ismerjük meg egymást, kezdődik a közös életünk és a szokások, alapelvek kialakítása.

Ebben az első időszakban a tanfolyam online, mentorált formában zajlik. Az anyag tetszőleges időben elérhető online és emellett egy zárt Facebook csoportban folyik a kommunikáció. Az oktató jelen van a csoportban, lehet tőle kérdezni, videókat feltölteni, tanácsot kérni.

Az oktatás második szakasza az élő tanfolyam, ahol heti 1×1,5 órás foglalkozáson dolgozunk a kutyákkal és heti 1×1 órás szocializációs, játékos órán lehet részt venni. Ehhez a kiskutya be kell töltse a 3 hónapos kort és a második kombinált oltás után 10 nappal jöhet közösségbe. Ez idő alatt is megmarad az online csoport, ahol az otthoni gyakorlásokat további videókkal és tanácsadással segítjük.

Az élő tanfolyam alatt ingyenesen kölcsönözhetők okos játékok, amiket tudatosan megválasztva hatékonyan segíthetünk a készségfejlesztésben.

Pozitív szemléletben dolgozunk és játékos feladatok segítségével alakítunk ki a kutyáknál koncepciókat, fejlesztjük a készségeiket. A megelőzés, felkészítés a kulcs! Nem veszekszünk a kutyával, nem büntetjük, hanem felkészítjük a rá váró helyzetekre és azt tanítjuk neki, hogy mit csináljon egy adott szituációban, nem pedig azt, hogy mit ne. A megfelelő alapozással egy olyan kapcsolatot és együttműködést érünk el, amellyel valóban öröm a kutyázás!

Arra törekszünk, hogy a tanulás mindkét fél számára stresszmentes legyen és a gazdi értse a mögöttes elveket, reálisan mérje fel a kutyáját. Mindenkinek személyre szóló tanácsokkal segítünk, hiszen minden páros más.

A tanfolyam anyaga:

  • szükséges felszerelés listája, hogy elkerüljük a felesleges vásárlást,
  • a lakókörnyezet kialakítása, hogy megelőzzük a rongálást és könnyebb legyen a szobatisztaságra nevelés,
  • szobatisztaságra nevelés,
  • szocializáció helyesen,
  • a pozitív nevelés alapelvei,
  • box-hoz szoktatás, pihenés,
  • önkontroll feladatok,
  • „várj és kérj, ne elvedd” koncepció tanítása,
  • a kutya kommunikációja,
  • tanítás emelt szinten, klikkerrel,
  • alapfeladatok: ül, fekszik, marad, behívás, laza póráz,
  • ügyességi feladatok, játékok,
  • „mit csináljak ha?” – válasz a kérdésekre, problémákra,
  • hogyan játsszunk jól kutyánkkal.

Az élő tanfolyamon kis létszámú csoportban dolgozunk, hogy mindenkire jusson elég figyelem. Húsz év tapasztalattal és folyamatos tanulással, fejlesztéssel alkottuk meg ezt a tanfolyamot, azzal a céllal, hogy az időben elkezdett neveléssel minél több gazdinak segíthessünk a problémák megelőzésében.

Kiknek ajánljuk?

  • akik szeretnék pozitív szemléletben, tudatosan nevelni a kedvencüket,
  • akik szeretnék érteni a mögöttes elveket,
  • akik motiváltak és rászánják az időt és energiát a kutya nevelésére,
  • akik nem szeretnék a véletlenre bízni a kutya személyiségének alakulását,
  • akiknek fontos a személyes légkör és odafigyelés.

Képzésünk jó alapokat nyújt azoknak is, akik később szeretnének terápiás kutya vizsgára készülni.

A tanfolyam után edzéstábor néven lehet jönni gyakorló foglalkozásokra, ahol tovább mélyítjük a tudást, a rutint és többször megyünk terepre is. Elérhetővé válik továbbá a klubtagság és egy éves kortól lehet jönni Haladó tanfolyamra is. Általában másfél éves korig javasolt viszonylag rendszeresen gyakorolni még a kutyával, hogy egy kiegyensúlyozott, együttműködő felnőtt kutyánk legyen.

Többféle sport alapozó tanfolyama közül is lehet választani, amelyek után lehet edzésekre járni. Illetve a klubon belül változatos képzéseken és közösségi programokon lehet részt venni.

Részvételi díj: 110.000.- Ft, ami tartalmazza az 5 hetes online és 6 hetes élő tanfolyamot (heti két foglalkozással és online támogatással), plusz egy jutalomfalat tartót és egy klikkert.

 

Időtartam

Online bevezető: 4 hét

Élő tanfolyam: 6 hét

}

Kezdődik

Online rész:

2025. március 21.

Ehhez folyamatosan lehet csatlakozni az élő foglalkozásig

Élő tanfolyam:

2025. április 27-től

Foglalkozások:

* vasárnap 10:30-tól

90 perces óra 6 alkalommal

Szocializációs órák:

* kedden 18 órától
60 perces óra 5 alkalommal

Részvételi feltétel

Az élő oktatáshoz a kölyöknek be kell töltenie a 3 hónapos kort és rendelkeznie kell min. két kombinált oltással

Helyszín

Foglalkozások:

HKTK Kutyasuli
Budapest XI., Fenyves sétány

Szocializációs órák:

XI-XXII. kerület változó helyein,
az iskola közelében

Részvételi díj

110.000,- Ft

Részvételi díj klubtagoknak

110.000,- Ft

Következő tanfolyam tervezett időpontja

2025. ősz

Hírlevél

Ha első kézből szeretnél értesülni aktualitásokról, tanfolyamokról, iratkozz fel hírlevelünkre.