distance directing és
DD GAMES oktatóképzés
A Distance Directing a legújabb kutyás sportok egyike. Mi fejlesztettük és már évek óta űzzük is saját iskolánkon, most azonban szeretnénk útjára engedni. A gazda egy vonal mögött áll és onnan kell a kutyát átnavigálja a pályán, hogy a megfelelő sorrendben hajtsa végre az öt feadalatot, amik helyzete alkalmanként változik. Vannak céltárgyak, amelyeknél különböző pozíciókat kell felvenni, apport egyik dobozból a másikba és akadályok, ahol nem a lendületen van a lényeg. Kezdő, haladó és profi szinten lehet versenyzeni. Most lehetőséged van elsők között DD oktatóvá, az irányítás és távoli munka mesterévé válni.
A DD Games szintén irányítás alapú, itt azonban csak egyfajta feladatot kell többször kivitelezni. Eddig két játéksorozatot alkottunk meg, az egyikben színes labdákat kell valamilyen formában elhelyezett dobozokba rakni a kutyának, a másikban karikákat kell bójákra pakolnia, a gazdától távol. Mindkét típusnál három féle pályán zajlik a megmérettetés egy versenyen és ez alapján értékelik a munkájukat. A jövőben tervezünk másfajta játéksorozatokat is.
Célunk, hogy mindkét sport széles körben elterjedjen és a versenyeken sokan részvegyenek. A két sport részletesebb leírását megtalálod egyesületünk honlapján: HKTK Egyesület
Az oktatóképzésre jelentkezés előfeltétele, hogy a jelölt már legalább fél éve űzzön valamilyen irányítással, vagy távoli munkával kapcsolatos kutyás sportot (pl. Hoopers, Treibball, Distance Directing, mentőkutyázás) VAGY gyakorlott kutyás legyen, akár oktatói háttérrel, akár kutyás sport múlttal és ismerje a klikkeres tanítás alapjait.
(Ha kérdésed van a fentiekkel kapcsolatban, keress meg és egyeztetünk!)
- Distance Directing és DD Games oktatóképzés
- Csak DD Games oktatóképzés
- ELŐADÁS – május 4. 14:30 – 16:30
- a Distance Directing sport és a DD Games bemutatása,
- az általunk használt tematika főbb pontjai,
- a tanítás alapelvei,
- az egyes feladatok tanításának módjai,
- csoportos óravezetés,
- Distance Directing alapozó tanfolyami csoport megfigyelése, és tematika elsajátítása
- az alapozó tanfolyam május 4-én 17:00 órakor kezdődik és 5 alkalmas
- DD alapozó tanfolyami csoport megfigyelése, és tematika elsajátítása
- az alapozó tanfolyam május 10-én 18:00 órakor kezdődik és 5 alkalmas
- 5 gyakorlati alkalom: Distance Directing edzéseken való részvétel megfigyelőként, segítőként
- ELŐADÁS – előre egyeztetett időpontban
- haladó szintre és versenyre felkészítés
- problémák megoldásai
A képzésben résztvevőket egy zárt Facebook csoportba is felvesszük, ahol további anyagokkal segítjük a tanulást és ahol van lehetőség kérdezni is.
A HKTK Egyesülettel együttműködve sorszámozott diplomát adunk a képzés teljesítése esetén. Az oklevél megszerzéséhez nem kell vizsgázni, viszont az alábbi feltételeknek teljesülnie kell:
- 17 alkalomból legalább 14-en jelen lenni, az alábbiak szerint:
- részvétel a két előadáson
- részvétel a Distance Directing alapozó óráin – 5 alkalom szombaton 17 órától (1 hiányzás indokolt esetben megengedett)
- részvétel a DD Games alapozó óráin – 5 alkalom pénteken 18 órától (2 hiányzás indokolt esetben megengedett)
- Distance Directing edzéseken megfigyelőként-segítőként jelen lenni ötször
- A HKTK Egyesület által gondozott Distance Directing szabályzat szerint egy kutyával kezdő szinten egy sikeres futam.
A képzést követően igyekszünk majd továbbképzési, illetve mentorálási lehetőségeket biztosítani.
Részvételi díj: 195.000.- Ft (részletfizetés megoldható, viszont jelen törvényi keretek között KATÁS vállalkozóként sajnos nem áll módunkban áfás számlát adni cég vagy egyesület részére)
2. CSAK DD GAMES OKTATÓKÉPZÉS RÉSZLETEI:
- ELŐADÁS – május 4. 14:30 – 16:30
- a Distance Directing sport és a DD Games bemutatása,
- az általunk használt tematika főbb pontjai,
- a tanítás alapelvei,
- az egyes feladatok tanításának módjai,
- csoportos óravezetés,
- DD alapozó tanfolyami csoport megfigyelése, és tematika elsajátítása
- az alapozó tanfolyam május 10-én 18:00 órakor kezdődik és 5 alkalmas
- 2 gyakorlati alkalom: DD Games edzéseken való részvétel megfigyelőként, segítőként
- ELŐADÁS – előre egyeztetett időpontban
- haladó szintre és versenyre felkészítés
- problémák megoldásai
A képzésben résztvevőket egy zárt Facebook csoportba is felvesszük, ahol további anyagokkal segítjük a tanulást és ahol van lehetőség kérdezni is.
A HKTK Egyesülettel együttműködve sorszámozott diplomát adunk a képzés teljesítése esetén. Az oklevél megszerzéséhez nem kell vizsgázni, viszont az alábbi feltételeknek teljesülnie kell:
- 9 alkalmont részt venni:
- részvétel a két előadáson
- részvétel a DD Games alapozó óráin – 5 aklalom, pénteken 18:00 órától
- DD games edzéseken megfigyelőként-segítőként jelen lenni kétszer
- A HKTK Egyesület által gondozott DD Games szabályzat szerint a jelenlegi két játéksorozat teljesítése a résztvevő által felkészített kutyával.
A képzést követően igyekszünk majd továbbképzési, illetve mentorálási lehetőségeket biztosítani.
Részvételi díj: 150.000.- Ft (részletfizetés megoldható, viszont jelen törvényi keretek között KATÁS vállalkozóként sajnos nem áll módunkban áfás számlát adni cég vagy egyesület részére)
Időtartam |
Distance Directing és DD Games oktatóképzés: 17 alkalom Csak DD Games oktatóképzés: 9 alkalom |
Kezdődik | 2024. május 4., 10. |
Részvételi feltétel |
A jelentkező már legalább fél éve dolgozik irányítással vagy távoli munkával, VAGY gyakorlott kutyás, akár oktatói háttérrel, akár kutyás sport múlttal és ismeri a klikkeres tanítás alapjait |
Helyszín | XI. ker. Fenyves sétány |
Részvételi díj |
Distance Directing és DD Games oktatóképzés: 195.000.- Csak DD Games oktatóképzés: 150.000.- |
Oktató | Vámosi-Nagy Nóra |
DISTANCE DIRECTING ÉS DD GAMES OKTATÓKÉPZÉS
A Distance Directing a legújabb kutyás sportok egyike. Mi fejlesztettük és már évek óta űzzük is saját iskolánkon, most azonban szeretnénk útjára engedni. A gazda egy vonal mögött áll és onnan kell a kutyát átnavigálja a pályán, hogy a megfelelő sorrendben hajtsa végre az öt feadalatot, amik helyzete alkalmanként változik. Vannak céltárgyak, amelyeknél különböző pozíciókat kell felvenni, apport egyik dobozból a másikba és akadályok, ahol nem a lendületen van a lényeg. Kezdő, haladó és profi szinten lehet versenyzeni. Most lehetőséged van elsők között DD oktatóvá, az irányítás és távoli munka mesterévé válni.
A DD Games szintén irányítás alapú, itt azonban csak egyfajta feladatot kell többször kivitelezni. Eddig két játéksorozatot alkottunk meg, az egyikben színes labdákat kell valamilyen formában elhelyezett dobozokba rakni a kutyának, a másikban karikákat kell bójákra pakolnia, a gazdától távol. Mindkét típusnál három féle pályán zajlik a megmérettetés egy versenyen és ez alapján értékelik a munkájukat. A jövőben tervezünk másfajta játéksorozatokat is.
Célunk, hogy mindkét sport széles körben elterjedjen és a versenyeken sokan részvegyenek. A két sport részletesebb leírását megtalálod egyesületünk honlapján: HKTK Egyesület
Az oktatóképzésre jelentkezés előfeltétele, hogy a jelölt már legalább fél éve űzzön valamilyen irányítással, vagy távoli munkával kapcsolatos kutyás sportot (pl. Hoopers, Treibball, Distance Directing, mentőkutyázás) VAGY gyakorlott kutyás legyen, akár oktatói háttérrel, akár kutyás sport múlttal és ismerje a klikkeres tanítás alapjait.
(Ha kérdésed van a fentiekkel kapcsolatban, keress meg és egyeztetünk!)
- Distance Directing és DD Games oktatóképzés
- Csak DD Games oktatóképzés
- ELŐADÁS – május 4. 14:30 – 16:30
- a Distance Directing sport és a DD Games bemutatása,
- az általunk használt tematika főbb pontjai,
- a tanítás alapelvei,
- az egyes feladatok tanításának módjai,
- csoportos óravezetés,
- Distance Directing alapozó tanfolyami csoport megfigyelése, és tematika elsajátítása
- az alapozó tanfolyam május 4-én 17:00 órakor kezdődik és 5 alkalmas
- DD alapozó tanfolyami csoport megfigyelése, és tematika elsajátítása
- az alapozó tanfolyam május 9-én 18:00 órakor kezdődik és 5 alkalmas
- 5 gyakorlati alkalom: Distance Directing edzéseken való részvétel megfigyelőként, segítőként
- ELŐADÁS – előre egyeztetett időpontban
- haladó szintre és versenyre felkészítés
- problémák megoldásai
A képzésben résztvevőket egy zárt Facebook csoportba is felvesszük, ahol további anyagokkal segítjük a tanulást és ahol van lehetőség kérdezni is.
A HKTK Egyesülettel együttműködve sorszámozott diplomát adunk a képzés teljesítése esetén. Az oklevél megszerzéséhez nem kell vizsgázni, viszont az alábbi feltételeknek teljesülnie kell:
- 17 alkalomból legalább 14-en jelen lenni, az alábbiak szerint:
- részvétel a két előadáson
- részvétel a Distance Directing alapozó óráin – 5 alkalom szombaton 17 órától (1 hiányzás indokolt esetben megengedett)
- részvétel a DD Games alapozó óráin – 5 aklalom csütörtökön 18 órától (2 hiányzás indokolt esetben megengedett)
- Distance Directing edzéseken megfigyelőként-segítőként jelen lenni ötször
- A HKTK Egyesület által gondozott Distance Directing szabályzat szerint egy kutyával kezdő szinten egy sikeres futam.
A képzést követően igyekszünk majd továbbképzési, illetve mentorálási lehetőségeket biztosítani.
Részvételi díj: 195.000.- Ft (részletfizetés megoldható, viszont jelen törvényi keretek között KATÁS vállalkozóként sajnos nem áll módunkban áfás számlát adni cég vagy egyesület részére)
2. CSAK DD GAMES OKTATÓKÉPZÉS RÉSZLETEI:
- ELŐADÁS – május 4. 14:30 – 16:30
- a Distance Directing sport és a DD Games bemutatása,
- az általunk használt tematika főbb pontjai,
- a tanítás alapelvei,
- az egyes feladatok tanításának módjai,
- csoportos óravezetés,
- DD alapozó tanfolyami csoport megfigyelése, és tematika elsajátítása
- az alapozó tanfolyam május 9-én 18:00 órakor kezdődik és 5 alkalmas
- 2 gyakorlati alkalom: DD Games edzéseken való részvétel megfigyelőként, segítőként
- ELŐADÁS – előre egyeztetett időpontban
- haladó szintre és versenyre felkészítés
- problémák megoldásai
A képzésben résztvevőket egy zárt Facebook csoportba is felvesszük, ahol további anyagokkal segítjük a tanulást és ahol van lehetőség kérdezni is.
A HKTK Egyesülettel együttműködve sorszámozott diplomát adunk a képzés teljesítése esetén. Az oklevél megszerzéséhez nem kell vizsgázni, viszont az alábbi feltételeknek teljesülnie kell:
- 9 alkalmont részt venni:
- részvétel a két előadáson
- részvétel a DD Games alapozó óráin – 5 aklalom, csütörtökön 18:00 órától
- DD games edzéseken megfigyelőként-segítőként jelen lenni kétszer
- A HKTK Egyesület által gondozott DD Games szabályzat szerint a jelenlegi két játéksorozat teljesítése a résztvevő által felkészített kutyával.
A képzést követően igyekszünk majd továbbképzési, illetve mentorálási lehetőségeket biztosítani.
Részvételi díj: 150.000.- Ft (részletfizetés megoldható, viszont jelen törvényi keretek között KATÁS vállalkozóként sajnos nem áll módunkban áfás számlát adni cég vagy egyesület részére)
Időtartam
Distance Directing és DD Games oktatóképzés: 17 alkalom
Csak DD Games oktatóképzés: 9 alkalom
Kezdődik
2024. május 4., 14:30
Részvételi feltétel
A jelentkező már legalább fél éve dolgozik irányítással vagy távoli munkával,
VAGY
gyakorlott kutyás, akár oktatói háttérrel, akár kutyás sport múlttal és ismeri a klikkeres tanítás alapjait
Helyszín
XI. ker. Fenyves sétány
Részvételi díj
Distance Directing és DD Games oktatóképzés: 195.000.-
Csak DD Games oktatóképzés: 150.000.-
Oktató
Vámosi-Nagy Nóra